Nyolc nap múlva, augusztus 21-én kezdődik az elmúlt évek legjelentősebb hazai ökölvívó eseménye, az AIBA Férfi és Női Ifjúsági Világbajnokság, amelyen 82 ország 447 versenyzője vesz részt. A Duna Arénában már megkezdődtek az előkészületek, hogy minden szempontból kifogástalan körülmények várják a világ legjobb ifjúsági versenyzőit. A magyar csapatban a 64 kg-os súlycsoportban Danyi Dániel az Egri Városi Sportiskola kiválósága lép szorítóba. Danyi Dániel 2000. augusztus 29-én született – de igazából meg se kellett volna születnie. Édesanyjának azt mondták Bátonyterenyén, ahol laktak – és laknak ma is – Danyiék, hogy veszélyeztetett terhes, s amikor rájöttek a szülési fájdalmak, a legközelebbi kórházban, Salgótarjánban arra jutottak az orvosok, hogy be kell vinni a kismamát Budapestre, mert ők nem vállalják ezt a roppant komplikált szülést. Így aztán Danyi Dániel szinte napra pontosan 18 évvel ezelőtt Budapesten jött a világra.
„Isten kegyelme, hogy most itt vagyok, és a világbajnokságra készülhetek – mondta Dani, aki elárulta, hogy hívő keresztény. – Két nővérem és egy bátyám van, én vagyok a legkisebb a családban, a szüleimtől mindent megkaptam, amire szükségem volt, ezért is tartom édesapámat az egyik példaképemnek ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány és Botos Tibor, az első edzőm mellett. Otthon nem akarták, hogy bunyózzak, féltettek, de ellenállhatatlan vonzalmat éreztem a szorító iránt. Már kisiskolásként le-lejártam az edzőterembe Terenyén, ahol az iskolában is voltak edzések, most akadt a kezembe egy 2010-es serlegem. Igazából azonban 2013-ban jegyeztem el magam az ökölvívással, amikor Salgótarjánban Botos Tibi bá' keze alá kerültem. Első éles meccsemen ugyan még a második menetben be kellett dobni a törülközőt, de aztán beindult a nagyüzem” - meséli.
Olyannyira, hogy Nagykanizsán már harmadik lett a diákolimpián 52 kilóban, majd Egerben, a serdülő ob-n második, a junior ob-n, megint csak Kanizsán, pedig ismét harmadik. („Azt az elődöntőt elvették tőlem” - kesereg még most is, évek múltán.)
Rövid ideig Nagykanizsán bunyózott, ahol egy másik Botos, András lett az edzője, aztán Egerbe került, ahol – immár Dorkó Péter irányításával – bekövetkezett az áttörés.
„Megnyertem az Énekes-, majd a Bornemissza-emlékversenyt, az idei olaszországi ifjúsági Eb-n a nyolcaddöntőben szenvedtem – szerintem érdemtelen – vereséget egy Reese Lynch nevű skóttól, akkor még a könnyűsúlyban. Azóta felmentem a 64 kilóba, itt már alig kell fogyasztanom a természetes súlyomról, a 66 kilóról. Egy edzéssel ledobom magamról azt a két kilót” - jelzi.
Dani nagyon várja már az erőpróbát a Duna Arénában.
„Ott lesz az egész családom, Botos Tibi bá', természetesen Dorkó Peti, s a legjobb barátom, Zámbó Robi, akinek a hatására elkezdtem a bunyót. Óriási élmény lesz! Éremmel szeretném meghálálni a biztatást és edzőim bizalmát.” - ígéri.
És mi hiszünk neki. Hiszen akinek a világra jövetele is csodának számított, attól egy ilyen „apró csoda”, mint egy világbajnoki érem, szinte már elvárható teljesítmény...
Ch. Gáll András
Fotó: Erdélyi Gábor / Magyar Ökölvívó Szakszövetség
„Isten kegyelme, hogy most itt vagyok, és a világbajnokságra készülhetek – mondta Dani, aki elárulta, hogy hívő keresztény. – Két nővérem és egy bátyám van, én vagyok a legkisebb a családban, a szüleimtől mindent megkaptam, amire szükségem volt, ezért is tartom édesapámat az egyik példaképemnek ifjabb Balzsay Károly szövetségi kapitány és Botos Tibor, az első edzőm mellett. Otthon nem akarták, hogy bunyózzak, féltettek, de ellenállhatatlan vonzalmat éreztem a szorító iránt. Már kisiskolásként le-lejártam az edzőterembe Terenyén, ahol az iskolában is voltak edzések, most akadt a kezembe egy 2010-es serlegem. Igazából azonban 2013-ban jegyeztem el magam az ökölvívással, amikor Salgótarjánban Botos Tibi bá' keze alá kerültem. Első éles meccsemen ugyan még a második menetben be kellett dobni a törülközőt, de aztán beindult a nagyüzem” - meséli.
Olyannyira, hogy Nagykanizsán már harmadik lett a diákolimpián 52 kilóban, majd Egerben, a serdülő ob-n második, a junior ob-n, megint csak Kanizsán, pedig ismét harmadik. („Azt az elődöntőt elvették tőlem” - kesereg még most is, évek múltán.)
Rövid ideig Nagykanizsán bunyózott, ahol egy másik Botos, András lett az edzője, aztán Egerbe került, ahol – immár Dorkó Péter irányításával – bekövetkezett az áttörés.
„Megnyertem az Énekes-, majd a Bornemissza-emlékversenyt, az idei olaszországi ifjúsági Eb-n a nyolcaddöntőben szenvedtem – szerintem érdemtelen – vereséget egy Reese Lynch nevű skóttól, akkor még a könnyűsúlyban. Azóta felmentem a 64 kilóba, itt már alig kell fogyasztanom a természetes súlyomról, a 66 kilóról. Egy edzéssel ledobom magamról azt a két kilót” - jelzi.
Dani nagyon várja már az erőpróbát a Duna Arénában.
„Ott lesz az egész családom, Botos Tibi bá', természetesen Dorkó Peti, s a legjobb barátom, Zámbó Robi, akinek a hatására elkezdtem a bunyót. Óriási élmény lesz! Éremmel szeretném meghálálni a biztatást és edzőim bizalmát.” - ígéri.
És mi hiszünk neki. Hiszen akinek a világra jövetele is csodának számított, attól egy ilyen „apró csoda”, mint egy világbajnoki érem, szinte már elvárható teljesítmény...
Ch. Gáll András
Fotó: Erdélyi Gábor / Magyar Ökölvívó Szakszövetség