Szabó András tájfutó nevével már sokszor találkozhatott az egri sportszerető közönség, hiszen a fiatal versenyző rendszeresen szép eredményeket szállít egyesületének, az Egri Testedző Clubnak és Eger városának is. A most már 19 éves fiatalembert még gimnazista évei alatt szerény, halk szavú diákként ismertem meg, s azóta sem sokat változott e téren. Ma is tömören, velősen, s épp ezért nagyon pontosan fogalmazza válaszait, lelkesedése töretlen a sportág iránt. Annak idején (16 éves korában, kitűnő tanulóként) elmondta, hogy órán néha térképeket rajzol, s a tájfutásról, az edzésmunkáról is sokat elmélkedik. Azóta már helytállt az ifjúsági tájfutó EB egyik pályakitűzőjeként is. Másodéves egyetemista lesz a hamarosan kezdődő tanévben a Budapesti Corvinus Egyetem Társadalomtudományi Karán, míg az első évfolyamot kezdi a Gazdálkodástudományi Karon szeptemberben. Tájfutással 1999 óta foglalkozik, 2003-ban hívták meg először a válogatottba, melynek immár oszlopos tagja. 2004-ben és 2005-ben összesen három európabajnoki ezüstöt szerzett, s emellett mára tízszeres országos bajnok. A nyár folyamán hazánkat képviselhette az Ausztráliában megrendezett junior világbajnokságon, a tájfutásról, s az Óceániában szerzett élményeiről is faggattuk Szabó Andrást.
Életem egyik legnagyobb kalandja volt Ausztrália és a világbajnokság. Tudni kell, hogy bár rengeteget versenyzünk külföldön, soha nem jártam még ezt megelőzően Európán kívül. Így hatalmas várakozás előzte meg az utazást. Egy egész hetet töltöttünk a hegyekben Orange-ban, ezután egy hétig tartott a világbajnokság, majd csaknem egy teljes hétig még Sidney környékén nyaralhattunk. A háromhetes program hatalmas élmény volt, az ausztrálok segítőkészek, az edzőtábor is kiválóan sikerült és a vb-t is nagyon jól megszervezték. Az egész hangulat Ausztráliában nagyon elnyerte a tetszésemet.
Ezen a távoli földrészen mennyire népszerű a tájfutás?
Sok nézőt vonzott a sprint és a váltószám, minden esetre elmondható, hogy Ausztráliában sem a legfontosabb sport a tájfutás. Ebben továbbra is inkább az északi, főleg a skandináv országok járnak élen. Ennek ellenére Ausztráliában is komoly megmozdulás volt a világbajnokság, megjelent a média és végigkísérte a viadalt.
A táj teljesen más arrafelé, kemény az aljnövényzet, sok a gally, ami miatt ugrálni kellett. Ez versenyzői szempontból milyen élmény volt?
Különleges az ausztrál terep: rendkívül köves, a domborzat igen hasonló a magyar viszonyokhoz, markáns hegyek és dombok vannak, s ezek segítenek a tájékozódásban, de rengeteg kidőlt fa és nagy kő nehezíti a futást. Nagy erőpróba volt ez mindannyiunknak. Ilyen terepen nem versenyeztem még.
Ahogyan említetted, ez volt az első versenyed Európán kívül. Jobban megdobogott a szíved, amikor rajthoz álltál és ott, ezen a távoli tájon képviselhetted a saját hazádat?
Különleges érzés volt, valóban kissé jobban izgultam, mint máskor, s ráadásul a versenyt egyéb körülmények is színesítették: új, déli tájolóval kellett futnunk, s a környezet is nagyon vadregényes volt. Kígyók, kenguruk jelentek meg, ahogyan a természetben sportoltunk. Egy alkalommal futás közben kígyót láttam az avarban, ijesztő volt, így nagy kerülőt tettem. Emellett több kenguruval is találkoztam futás közben.
Számos egyéb állattal is összefuthattál volna, ha bátor vagy, hiszen a sprintverseny egy állatkertben zajlott...
Bizony, ez Ausztrália egyik leghíresebb állatkertje volt, a Zoo Dubbo. Ebben a viadalban tavak és állatok kerítései között kellett tájékozódnunk, ami igazi kihívás volt és látványos dolog is egyben. Nagyon élveztem, ráadásul itt sikerült szép eredményt is elérnem. A másik érdekes dolog az volt, hogy Ausztráliában ilyenkor tél van. 10-15 fok volt, nem több, reggel viszont a fagy közeli hőmérséklet sem volt ritka, ez megint csak nagy nehézséget jelentett a 30 fokhoz szokott európai versenyzőknek, köztük nekem is. Kellett az egyhetes felkészülés az ottani viszonyok között, hogy hozzászokhassunk a cudar hideghez. Pulóverben, dzsekiben szaladgáltunk a szabadidőnkben, ám futni lehetett egy pólóban és bozótruhában. Mire a viadal startolt, már kicsit melegedett a hőmérséklet, bemelegítő futások alkalmával azonban komoly megpróbáltatást jelentett a hűvös, noha az Érsekkertben tartott rendszeres téli edzéseknek köszönhetően nem vagyunk annyira törékenyek -10 fokban sem.
Van-e esetleg olyan történeted, amely egy ilyen nagy kirándulást évekre meghatározhat, és ezt újra és újra elmeséled majd?
Érdekes volt, hogy nem vezetnek mindenhol műutak a terepek között. A GPS és a térkép betonutat mutatott nekünk, azonban igazából kis földutakra vezetett, melyeken rengeteg vízmosás nehezítette a közlekedést. Többször is megesett, hogy nekünk kellett meztelen lábbal kitapogatni, vajon a kölcsönzött autónk tovább tud-e haladni. Kalandtúra volt az edzőtábor...
Ha már a kalandot említed, úgy látom, a tájfutás igencsak közösségi sportág. A magyar szövetség arra is figyelt, hogy nyaralhassatok egy keveset, hiszen egy ráadás hetet tölthettetek a kenguruk földjén.
Igen, ez nagyon kedvező döntés volt, összerázódott a csapat, mélyebb barátságok szövődtek közöttünk. Egyébként a junior vb hivatalos célkitűzései között is szerepelt, hogy a versenyszerű közegen kívül is alakuljanak jó kapcsolatok. Beszámolhatok arról, hogy kiváló barátokra leltem, többek között cseh, norvég és észt versenytársakban. Lehet, hogy ezek életre szóló kötődések lesznek, miután sokszor találkozhatunk a nemzetközi viadalokon. Azóta is tartjuk a kapcsolatot az Internet segítségével.
Jövőre is lesz egy világbajnokság. Elsőéves junior vagy, ennek ellenére lehet, hogy ezen is részt tudsz venni?
Határozott esélyt látok arra, hogy felnőttként is a válogatottba kerüljek, jövőre Csehország ad otthont a világversenynek, ám én inkább a 2009-es magyar vb-t tartom szem előtt, a legfőbb célkitűzésem az, hogy ott helytálljak. Ezért megpróbálok minél több karsztos terepen futni, bükki tájakon, melyek segítenek a készülődésben. 2008-ban az utolsó junior vb-men indulhatok Svédországban, majd a főiskolás világbajnokság következik, melyet Észtországban rendeznek.
Ebből a felsorolásból látható, hogy nem akármilyen programod van, azt pedig tudjuk, hogy érmeid is vannak már Európa Bajnokságokról. Szabó András nemzetközi szinten is komolyan jegyzett versenyző? Figyelnek rád a külföldi válogatottak?
Most éreztem először Ausztráliában, hogy amikor megjelentem, egy kis figyelem rám is összpontosult nemzetközi porondon. Jó visszajelzés, hogy meghívtak egy nemzetközi edzőtáborba 2008 tavaszára Svédországba. Nagyon örültem az invitálásnak és természetesen élni fogok a lehetőséggel. Igyekszem feljebb dolgozni magamat a ranglétrán, de a 15-20-dik hely környéke is jelent már egyfajta súlyt ebben a sportágban. Remélem, hogy tovább tudok fejlődni.
Jó tanuló, jó sportoló voltál gimnáziumban. Most, hogy egyre több nemzetközi viadalon kell részt venned, ez mennyire befolyásolja a tanulmányokat?
Egyelőre nagyon jól megfér a kettő egymás mellett. A Budapesti Corvinus Egyetemen tanulok és az edzéseim hét közben a fővárosban zajlanak, hétvégén pedig itthon tréningezek Dr. Nagy Árpád irányításával. Remélem, hogy a jövőben is hasonló módon segíti majd a kettő egymást, mint eddig.
(ZE-RO PRESS)
Életem egyik legnagyobb kalandja volt Ausztrália és a világbajnokság. Tudni kell, hogy bár rengeteget versenyzünk külföldön, soha nem jártam még ezt megelőzően Európán kívül. Így hatalmas várakozás előzte meg az utazást. Egy egész hetet töltöttünk a hegyekben Orange-ban, ezután egy hétig tartott a világbajnokság, majd csaknem egy teljes hétig még Sidney környékén nyaralhattunk. A háromhetes program hatalmas élmény volt, az ausztrálok segítőkészek, az edzőtábor is kiválóan sikerült és a vb-t is nagyon jól megszervezték. Az egész hangulat Ausztráliában nagyon elnyerte a tetszésemet.
Ezen a távoli földrészen mennyire népszerű a tájfutás?
Sok nézőt vonzott a sprint és a váltószám, minden esetre elmondható, hogy Ausztráliában sem a legfontosabb sport a tájfutás. Ebben továbbra is inkább az északi, főleg a skandináv országok járnak élen. Ennek ellenére Ausztráliában is komoly megmozdulás volt a világbajnokság, megjelent a média és végigkísérte a viadalt.
A táj teljesen más arrafelé, kemény az aljnövényzet, sok a gally, ami miatt ugrálni kellett. Ez versenyzői szempontból milyen élmény volt?
Különleges az ausztrál terep: rendkívül köves, a domborzat igen hasonló a magyar viszonyokhoz, markáns hegyek és dombok vannak, s ezek segítenek a tájékozódásban, de rengeteg kidőlt fa és nagy kő nehezíti a futást. Nagy erőpróba volt ez mindannyiunknak. Ilyen terepen nem versenyeztem még.
Különleges érzés volt, valóban kissé jobban izgultam, mint máskor, s ráadásul a versenyt egyéb körülmények is színesítették: új, déli tájolóval kellett futnunk, s a környezet is nagyon vadregényes volt. Kígyók, kenguruk jelentek meg, ahogyan a természetben sportoltunk. Egy alkalommal futás közben kígyót láttam az avarban, ijesztő volt, így nagy kerülőt tettem. Emellett több kenguruval is találkoztam futás közben.
Számos egyéb állattal is összefuthattál volna, ha bátor vagy, hiszen a sprintverseny egy állatkertben zajlott...
Bizony, ez Ausztrália egyik leghíresebb állatkertje volt, a Zoo Dubbo. Ebben a viadalban tavak és állatok kerítései között kellett tájékozódnunk, ami igazi kihívás volt és látványos dolog is egyben. Nagyon élveztem, ráadásul itt sikerült szép eredményt is elérnem. A másik érdekes dolog az volt, hogy Ausztráliában ilyenkor tél van. 10-15 fok volt, nem több, reggel viszont a fagy közeli hőmérséklet sem volt ritka, ez megint csak nagy nehézséget jelentett a 30 fokhoz szokott európai versenyzőknek, köztük nekem is. Kellett az egyhetes felkészülés az ottani viszonyok között, hogy hozzászokhassunk a cudar hideghez. Pulóverben, dzsekiben szaladgáltunk a szabadidőnkben, ám futni lehetett egy pólóban és bozótruhában. Mire a viadal startolt, már kicsit melegedett a hőmérséklet, bemelegítő futások alkalmával azonban komoly megpróbáltatást jelentett a hűvös, noha az Érsekkertben tartott rendszeres téli edzéseknek köszönhetően nem vagyunk annyira törékenyek -10 fokban sem.
Van-e esetleg olyan történeted, amely egy ilyen nagy kirándulást évekre meghatározhat, és ezt újra és újra elmeséled majd?
Érdekes volt, hogy nem vezetnek mindenhol műutak a terepek között. A GPS és a térkép betonutat mutatott nekünk, azonban igazából kis földutakra vezetett, melyeken rengeteg vízmosás nehezítette a közlekedést. Többször is megesett, hogy nekünk kellett meztelen lábbal kitapogatni, vajon a kölcsönzött autónk tovább tud-e haladni. Kalandtúra volt az edzőtábor...
Igen, ez nagyon kedvező döntés volt, összerázódott a csapat, mélyebb barátságok szövődtek közöttünk. Egyébként a junior vb hivatalos célkitűzései között is szerepelt, hogy a versenyszerű közegen kívül is alakuljanak jó kapcsolatok. Beszámolhatok arról, hogy kiváló barátokra leltem, többek között cseh, norvég és észt versenytársakban. Lehet, hogy ezek életre szóló kötődések lesznek, miután sokszor találkozhatunk a nemzetközi viadalokon. Azóta is tartjuk a kapcsolatot az Internet segítségével.
Jövőre is lesz egy világbajnokság. Elsőéves junior vagy, ennek ellenére lehet, hogy ezen is részt tudsz venni?
Határozott esélyt látok arra, hogy felnőttként is a válogatottba kerüljek, jövőre Csehország ad otthont a világversenynek, ám én inkább a 2009-es magyar vb-t tartom szem előtt, a legfőbb célkitűzésem az, hogy ott helytálljak. Ezért megpróbálok minél több karsztos terepen futni, bükki tájakon, melyek segítenek a készülődésben. 2008-ban az utolsó junior vb-men indulhatok Svédországban, majd a főiskolás világbajnokság következik, melyet Észtországban rendeznek.
Ebből a felsorolásból látható, hogy nem akármilyen programod van, azt pedig tudjuk, hogy érmeid is vannak már Európa Bajnokságokról. Szabó András nemzetközi szinten is komolyan jegyzett versenyző? Figyelnek rád a külföldi válogatottak?
Most éreztem először Ausztráliában, hogy amikor megjelentem, egy kis figyelem rám is összpontosult nemzetközi porondon. Jó visszajelzés, hogy meghívtak egy nemzetközi edzőtáborba 2008 tavaszára Svédországba. Nagyon örültem az invitálásnak és természetesen élni fogok a lehetőséggel. Igyekszem feljebb dolgozni magamat a ranglétrán, de a 15-20-dik hely környéke is jelent már egyfajta súlyt ebben a sportágban. Remélem, hogy tovább tudok fejlődni.
Jó tanuló, jó sportoló voltál gimnáziumban. Most, hogy egyre több nemzetközi viadalon kell részt venned, ez mennyire befolyásolja a tanulmányokat?
Egyelőre nagyon jól megfér a kettő egymás mellett. A Budapesti Corvinus Egyetemen tanulok és az edzéseim hét közben a fővárosban zajlanak, hétvégén pedig itthon tréningezek Dr. Nagy Árpád irányításával. Remélem, hogy a jövőben is hasonló módon segíti majd a kettő egymást, mint eddig.
(ZE-RO PRESS)