Megdőlt az adományrekord a VII. Focival a gyógyulásért jótékonysági teremlabdarúgó tornán. A hagyományos, jótékony célt szolgáló eseményen 2 millió 313 ezer 500 forint gyűlt össze, amelyet súlyos betegségben szenvedő gyermekek gyógykezelésére fordítják a kedvezményezettek. A focitorna rendkívül sportszerű mérkőzéseket hozott. A résztvevők átérezték a megmérettetés súlyát. A tizenkettő csapatot felvonultató torna Bognár István és barátai sikerével fejeződött be, elhódítva ezzel a tavasszal leukémiában elhunyt Kecskés Bencéről elnevezett serleget. Az esemény főszervezője néhány nappal a viadalt követően megosztotta gondolatait a legnépszerűbb közösségi portálon. Pető Péter azzal zárta szavait, hogy jövőre folytatódik a hagyomány, tehát ismét megrendezik az eseményt Gyöngyösön.
A főszervező gondolatai:
Az úgy volt, hogy tegnap éjjel az egyik állandó résztvevő írt egy üzenetet, azt kérdezte, mi is annyira izgulunk-e, hogy nem tudunk aludni. Akkor még nem aludtunk, ma sem fogunk könnyen. Az történt ugyanis, hogy a VII. Focival a gyógyulásért újabb adományrekordot hozott. Az univerzum legcsodálatosabb közössége 2 313 500, azaz kétmillióháromszáztizenháromezerötszáz forintot gyűjtött össze a gyöngyösi Bugát Pál Kórház Alapítvány, az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány, a 8 éves, leukémiás Vuk Roland, a 2 éves, májátültetésre váró Tóth Zara, és a születése óta látási, emésztési problémákkal küzdő Szappan Sophie számára. Most csak el akarjuk beszélni azt a pillanatot, amikor a tavasszal, 11 évesen, leukémiában elhunyt Kecskés Bencéről elnevezett, győztesnek járó serleget a fiú édesapja átadta a győztes strandfoci-válogatott kapitányának. Szeretnénk, de nem tudjuk. A kisfiú rendíthetetlen harcának minden ereje és reménye és hite és fájdalma és igazsága és igazságtalansága itt volt, néztük itt együtt, néma szemmel azt a pillanatot. Aztán később tényleg elbeszélünk még sok mindent, csak most még nem annyira tudunk, hiszen hosszan hitegettek minket azzal, hogy minden csoda három napig tart. Miközben itt a miénk már hét éve. És tart majd jövőre is, mert 2018. december 27-én megrendezzük a VIII. Focival a gyógyulásért tornát. Addig visszük magunkkal azt, ami itt volt, azt, amit elfelejteni nem tudunk, és sohasem akarunk. Mert itt mi mind úgy tudjuk, a végén úgyis arra emlékszünk, amit másokért tettünk. Aki itt volt, annak lesz mire. És akkor mindegy is, tudunk-e ma aludni. Álmunk már úgyis van. Nézzetek erre a szmájlira, amit az évekig támogatott, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Kiss testvérek készítettek a résztvevőknek, és akkor lesz nektek is. Ennél többet meg úgysem remélhetünk.
RG
A főszervező gondolatai:
Az úgy volt, hogy tegnap éjjel az egyik állandó résztvevő írt egy üzenetet, azt kérdezte, mi is annyira izgulunk-e, hogy nem tudunk aludni. Akkor még nem aludtunk, ma sem fogunk könnyen. Az történt ugyanis, hogy a VII. Focival a gyógyulásért újabb adományrekordot hozott. Az univerzum legcsodálatosabb közössége 2 313 500, azaz kétmillióháromszáztizenháromezerötszáz forintot gyűjtött össze a gyöngyösi Bugát Pál Kórház Alapítvány, az Age of Hope Gyermekvédelmi Alapítvány, a 8 éves, leukémiás Vuk Roland, a 2 éves, májátültetésre váró Tóth Zara, és a születése óta látási, emésztési problémákkal küzdő Szappan Sophie számára. Most csak el akarjuk beszélni azt a pillanatot, amikor a tavasszal, 11 évesen, leukémiában elhunyt Kecskés Bencéről elnevezett, győztesnek járó serleget a fiú édesapja átadta a győztes strandfoci-válogatott kapitányának. Szeretnénk, de nem tudjuk. A kisfiú rendíthetetlen harcának minden ereje és reménye és hite és fájdalma és igazsága és igazságtalansága itt volt, néztük itt együtt, néma szemmel azt a pillanatot. Aztán később tényleg elbeszélünk még sok mindent, csak most még nem annyira tudunk, hiszen hosszan hitegettek minket azzal, hogy minden csoda három napig tart. Miközben itt a miénk már hét éve. És tart majd jövőre is, mert 2018. december 27-én megrendezzük a VIII. Focival a gyógyulásért tornát. Addig visszük magunkkal azt, ami itt volt, azt, amit elfelejteni nem tudunk, és sohasem akarunk. Mert itt mi mind úgy tudjuk, a végén úgyis arra emlékszünk, amit másokért tettünk. Aki itt volt, annak lesz mire. És akkor mindegy is, tudunk-e ma aludni. Álmunk már úgyis van. Nézzetek erre a szmájlira, amit az évekig támogatott, gyógyíthatatlan betegségben szenvedő Kiss testvérek készítettek a résztvevőknek, és akkor lesz nektek is. Ennél többet meg úgysem remélhetünk.
RG