"Ahogy a nóta mondja: minden elmúlik egyszer, minden a végéhez ér." Ezzel foglalta össze visszavonulásának okát Cseh Kálmán kosárlabdaedző, akit méltán szívébe zárt az egri sportszerető publikum. A szakember 1963-tól egészen 44 éven keresztül foglalkozott kosárlabdával Egerben, mígnem 2007 júniusának első napjaiban úgy döntött, hogy nem folytatja tovább e tevékenységét. Ennek okáról, életéről és a pattanó labdáról kérdeztük az ősz mestert, Cseh Kálmánt.
Semmi különös nem történt, ideje nyugalomba vonulnom. Ez már néhány éve megtörtént a testnevelő tanári pályámon is, s most kis fázis-eltolódással az edzői pályán is hasonlóképpen leteszem a lantot.
Milyen érzésekkel búcsúzik 44 év után? Ez egy élet...
Boldog vagyok. Szerettem volna ugyan megvalósítani azt az álmot, hogy Eger ismét felsőbb osztályú csapatnak szurkolhasson, ám ez több okból nem sikerült. Úgy érzem, hogy a csapatnál végzett közös munkánk Varró és Orosz úrral eredményes volt, talán ha a focistákhoz hasonlóan hamarabb tudunk biztos célt kitűzni magunknak, tovább juthattunk volna. El kell ismerni, jött, csupán picit későn érkezett a hasznos segítség az önkormányzattól. Így nem tudtunk igazán tervezni, nem tudtunk megfelelő feltételekkel indítani ősszel. A tavaszi félszezonban nyújtott teljesítményünk már nagyon büszkén vállalható - s ez jó okot adott az optimizmusra, ám a MAFC Martos elleni párharcban csúnyán elvéreztünk. Ez külön fejezet, talán nem most kellene értékelnem a történteket...
A szakmai munka utolsó hónapairól mesél, miközben a pályájáról kérdeztem. Gondolom, friss még az élmény. Csak nincs valamilyen seb, vagy sértődés a távozás mögött?
Nincs. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a magánéletbe visszavonulva végre nyugodtan élhetek, azt teszem, amit szeretek, a hobbijaimnak élhetek. Nem hogy sebeket nem hozok magammal, hanem jó érzéssel gondolok vissza az egyesületre, ahol sok évig együtt dolgozhattam a fiúkkal és a klubvezetőkkel.
Utódlás?
Széles-Kovács Gyula jó szakember. Mellette is sok volt tanítványom edzősködik a városban, s bízom benne, hogy együtt tudnak majd munkálkodni. Fel kell vállalnia valakinek a nevelő-edzői munkát, hogy ne csak a felnőttekkel foglalkozzon, hanem tehetségeket kísérjen végig az úton a csapatba kerülésig. Aki a főiskolán annak idején elfoglalta a székemet, nem kosárlabda edző, ezért kellett a nőktől elcsábítani Széles tanár urat. Pályámon volt egy olyan időszak, amelyben a női és férfi csapatot is egyaránt én edzettem. Nem volt könnyű, de szép volt. Most reményünk van arra, hogy ismét jön az egri testnevelési tanszékre egy igazi kosaras. Olyan utódokat szeretnék, akik "Hajrá Eger" jelszóval összefognak, s a sportág, a csapat mellé tudják állítani a szurkolók tömegeit.
Nagy nosztalgiával távozik?
Kedvenc városom, szülővárosom Eger, hiszen ük-nagyszüleim is itt éltek. Tanulmányaim végeztével több ajánlat ellenére is visszatértem Egerbe, s igyekeztem minden tehetségemmel, igyekezetemmel, szorgalmammal ezt a várost és a főiskolát szolgálni. Nem tudok nosztalgia és meghatottság nélkül arra gondolni, milyen szép is volt a szakmában eltöltött 44 év. Ha visszanézek, jó időszakot látok magam mögött, szerencsém volt az elmúlt évtizedek alatt, mert azt tehettem, amit szerettem. Ráadásul mindehhez szeretett városom adott lehetőséget. Köszönet érte.
Mire, mely időszakra emlékszik vissza legszívesebben?
Furcsa lesz talán, amit mondok, de nagyon büszke vagyok a főiskola futball válogatottjával elért sikerekre. 35 évig tevékenykedtem a tanszéken, s nem mindig szerette a vezetőség a focit, ennek ellenére próbáltam minél több apró sikert elérni. A vezetés immár 10 éve felkarolta ezt a sportágat, s elérték, hogy a testnevelőket ne pejoratív módon emlegessék. Büszke vagyok egykori focistáimra, de a kosarasaimra is. A lányokkal például feljutottam NBI-be, s hajdan volt tanítványaim most mind remek testnevelő tanárok és kosárlabda nevelőedzők. Taníthattam Szalai Ferenc szolnoki polgármestert, aki remek kosarasom volt a főiskolán. Kellemes emlék, amikor éjfélkor is tarthattunk edzést azzal a csapattal, melynek lelkes tagja volt.
Nem létezik, hogy ne hiányozzon ez nyugdíjasként. Nem így érzi?
Azt szoktam mondani, hogy én élem a nyugdíjas playboyok félelmetesen zajló életét. Higgye el, vannak olyan területek a magánéletemben, amelyek hatalmas örömet okoznak, amelyekben igazán kiélem magam.
Pecázás?
Éppen hogy nem. Nem szeretem a horgászatot, ahol tétlenül kell ülni órákon át. Nem ilyen ember voltam, nem is vagyok ilyen, s remélem, hogy egészségem megengedi, hogy soha ne is váljak ilyenné. Megnyugvást találok a sok-sok pályán eltöltött év után az aktív nyugdíjas életben. Minden, az életén elmerengő nyugdíjas választ magának vezérgondolatot, s én Kós Károly mondását választottam gondolataim kifejezésére: "Tettem, amit tettem, tettem, ahogy tettem, tettem, miképp tehettem."
A mérkőzésekről gondolom, azért nyugdíj mellett sem fog hiányozni...
Természetes, hogy ott leszek a csarnokban. Furcsa ez, nem akarok név szerint emlegetni kollégákat, akik elmondják, hogy ők aztán már ki nem mennek a meccsre, mert alantassá vált, elanyagiasodott a sport. Szerintem fejlődött, csak ez nem tetszik mindenkinek. Nem az a megoldás, hogy nem járunk el megnézni a mai kor sportolóit. Be kell látnom, hogy az a kosárlabda, amit mi a 60-as években az NBI/B-ben dobogóval, sőt feljutással kacérkodva műveltünk, a régi idők kosárlabdája volt. Fejlődött a világ, felgyorsult a sport is, nekem pedig továbbra is szerelmem a pattanó labda. Gyermekkoromban hatalmába kerített, bármilyen méretű játékszerről is volt szó, szerettem, tiszteltem. Csodálatos érzés irányítani a labdát, varázsszerré válik és lenyűgöz, amikor pattan. Ez ülteti le a tribünre, a tévé elé az embereket, s amíg ez leköti a fiatalokat, addig jó, ha már ez sem működik, akkor baj van. Szerettem minden labdasportot, tiszteltem a művelőit, nem akartam kézilabdásból kosárlabdázót faragni, vagy fordítva. Én kosaras voltam és leszek, amíg élek, ám most úgy döntöttem, hogy elég az aktív sportból, mert ha ezt tovább csinálom, esetleg az egészségem rovására mehet, az pedig árthat a szépségemnek...
Cseh Kálmánnak köszönettel gratulálunk minden szép sikerhez, s egy úttal jó egészséget is kívánunk a továbbiakra!
(ZE-RO PRESS) Képek: Zagyi Tibor
Semmi különös nem történt, ideje nyugalomba vonulnom. Ez már néhány éve megtörtént a testnevelő tanári pályámon is, s most kis fázis-eltolódással az edzői pályán is hasonlóképpen leteszem a lantot.
Milyen érzésekkel búcsúzik 44 év után? Ez egy élet...
Boldog vagyok. Szerettem volna ugyan megvalósítani azt az álmot, hogy Eger ismét felsőbb osztályú csapatnak szurkolhasson, ám ez több okból nem sikerült. Úgy érzem, hogy a csapatnál végzett közös munkánk Varró és Orosz úrral eredményes volt, talán ha a focistákhoz hasonlóan hamarabb tudunk biztos célt kitűzni magunknak, tovább juthattunk volna. El kell ismerni, jött, csupán picit későn érkezett a hasznos segítség az önkormányzattól. Így nem tudtunk igazán tervezni, nem tudtunk megfelelő feltételekkel indítani ősszel. A tavaszi félszezonban nyújtott teljesítményünk már nagyon büszkén vállalható - s ez jó okot adott az optimizmusra, ám a MAFC Martos elleni párharcban csúnyán elvéreztünk. Ez külön fejezet, talán nem most kellene értékelnem a történteket...
Nincs. Nem kell nagy dolgokra gondolni, a magánéletbe visszavonulva végre nyugodtan élhetek, azt teszem, amit szeretek, a hobbijaimnak élhetek. Nem hogy sebeket nem hozok magammal, hanem jó érzéssel gondolok vissza az egyesületre, ahol sok évig együtt dolgozhattam a fiúkkal és a klubvezetőkkel.
Utódlás?
Széles-Kovács Gyula jó szakember. Mellette is sok volt tanítványom edzősködik a városban, s bízom benne, hogy együtt tudnak majd munkálkodni. Fel kell vállalnia valakinek a nevelő-edzői munkát, hogy ne csak a felnőttekkel foglalkozzon, hanem tehetségeket kísérjen végig az úton a csapatba kerülésig. Aki a főiskolán annak idején elfoglalta a székemet, nem kosárlabda edző, ezért kellett a nőktől elcsábítani Széles tanár urat. Pályámon volt egy olyan időszak, amelyben a női és férfi csapatot is egyaránt én edzettem. Nem volt könnyű, de szép volt. Most reményünk van arra, hogy ismét jön az egri testnevelési tanszékre egy igazi kosaras. Olyan utódokat szeretnék, akik "Hajrá Eger" jelszóval összefognak, s a sportág, a csapat mellé tudják állítani a szurkolók tömegeit.
Nagy nosztalgiával távozik?
Mire, mely időszakra emlékszik vissza legszívesebben?
Furcsa lesz talán, amit mondok, de nagyon büszke vagyok a főiskola futball válogatottjával elért sikerekre. 35 évig tevékenykedtem a tanszéken, s nem mindig szerette a vezetőség a focit, ennek ellenére próbáltam minél több apró sikert elérni. A vezetés immár 10 éve felkarolta ezt a sportágat, s elérték, hogy a testnevelőket ne pejoratív módon emlegessék. Büszke vagyok egykori focistáimra, de a kosarasaimra is. A lányokkal például feljutottam NBI-be, s hajdan volt tanítványaim most mind remek testnevelő tanárok és kosárlabda nevelőedzők. Taníthattam Szalai Ferenc szolnoki polgármestert, aki remek kosarasom volt a főiskolán. Kellemes emlék, amikor éjfélkor is tarthattunk edzést azzal a csapattal, melynek lelkes tagja volt.
Nem létezik, hogy ne hiányozzon ez nyugdíjasként. Nem így érzi?
Azt szoktam mondani, hogy én élem a nyugdíjas playboyok félelmetesen zajló életét. Higgye el, vannak olyan területek a magánéletemben, amelyek hatalmas örömet okoznak, amelyekben igazán kiélem magam.
Éppen hogy nem. Nem szeretem a horgászatot, ahol tétlenül kell ülni órákon át. Nem ilyen ember voltam, nem is vagyok ilyen, s remélem, hogy egészségem megengedi, hogy soha ne is váljak ilyenné. Megnyugvást találok a sok-sok pályán eltöltött év után az aktív nyugdíjas életben. Minden, az életén elmerengő nyugdíjas választ magának vezérgondolatot, s én Kós Károly mondását választottam gondolataim kifejezésére: "Tettem, amit tettem, tettem, ahogy tettem, tettem, miképp tehettem."
A mérkőzésekről gondolom, azért nyugdíj mellett sem fog hiányozni...
Természetes, hogy ott leszek a csarnokban. Furcsa ez, nem akarok név szerint emlegetni kollégákat, akik elmondják, hogy ők aztán már ki nem mennek a meccsre, mert alantassá vált, elanyagiasodott a sport. Szerintem fejlődött, csak ez nem tetszik mindenkinek. Nem az a megoldás, hogy nem járunk el megnézni a mai kor sportolóit. Be kell látnom, hogy az a kosárlabda, amit mi a 60-as években az NBI/B-ben dobogóval, sőt feljutással kacérkodva műveltünk, a régi idők kosárlabdája volt. Fejlődött a világ, felgyorsult a sport is, nekem pedig továbbra is szerelmem a pattanó labda. Gyermekkoromban hatalmába kerített, bármilyen méretű játékszerről is volt szó, szerettem, tiszteltem. Csodálatos érzés irányítani a labdát, varázsszerré válik és lenyűgöz, amikor pattan. Ez ülteti le a tribünre, a tévé elé az embereket, s amíg ez leköti a fiatalokat, addig jó, ha már ez sem működik, akkor baj van. Szerettem minden labdasportot, tiszteltem a művelőit, nem akartam kézilabdásból kosárlabdázót faragni, vagy fordítva. Én kosaras voltam és leszek, amíg élek, ám most úgy döntöttem, hogy elég az aktív sportból, mert ha ezt tovább csinálom, esetleg az egészségem rovására mehet, az pedig árthat a szépségemnek...
Cseh Kálmánnak köszönettel gratulálunk minden szép sikerhez, s egy úttal jó egészséget is kívánunk a továbbiakra!
(ZE-RO PRESS) Képek: Zagyi Tibor