Kiesett a Magyar Kupából a ZF-Eger férfi vízilabda csapata, így 2004 óta tartó sorozat szakadt meg azzal, hogy nem lehetünk ott a négyes fináléban. Már a negyeddöntő sorsolásakor is fennállt annak a veszélye, hogy lemaradunk a végjátékról. Fortuna nem volt annyira kegyes hozzánk, mint a Bajnokok Ligája csoportkörének kialakításakor volt. Azt a Szolnokot sodorta utunkba, amely villámgyorsan vált a papíron legtöbbre hivatott magyar csapattá. Most így utólag azt is mondhatnánk, a ZF-Eger fejlődésének érdekében sokkal nagyobb szükségünk volt erre a két meccsre, mint egy esetleges Magyar Kupa négyes döntőbe jutáshoz, mondjuk a Szentes, vagy a Fradi testén keresztül. A kiesés ellenére sok biztató jelet láttunk, joggal lehetünk optimisták az előttünk álló szezont illetően.
Még korai megállapítani azt, hogy tavalyhoz képest milyen játékerőt képviselhetünk. Tény, hogy eligazolt tőlünk egy nemzetközi klasszis, abbahagyta pályafutását egy rutinos bekk, és elment egy nagyon szimpatikus, ám a légiós szabály miatt sokszor csak a lelátón kamerázgató japán pólós. Jött ugyanakkor két válogatott szintű játékos, akik ellenfélként törtek már sok borsot az orrunk alá. Gór-Nagy Miklósnak nem kell sok időt eltölteni az akklimatizálódással, hiszen korábban volt már nálunk, ismer mindenkit, és mindenki ismeri őt. Salamon Ferenc tehetsége, gólerőssége már most szembetűnő volt. Személyében nem zsákbamacska úszkál a medencében. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a keret fiatal játékosai (szerencsére vannak sokan) egy évvel idősebbek lettek, teleszívták magukat meccsrutinnal, így már jobb teljesítményt várhatunk tőlük az idén.
A Szolnok velünk szemben alaposan megerősödött. Igazolásaik minőségi kategóriába
sorolhatók, igaz nem kellett nagyon spórolniuk, amikor megállapodást kötöttek például Hosnyánszky Norbival, vagy éppen a szerb világbajnok és BL-győztes Milan Aleksziccsel. Az MK negyeddöntő első egri mérkőzésén ennek a párosnak volt köszönhető a szolnoki győzelem. Alekszics hármat vágott úgy, hogy óvatosan kellett játszania a meccs nagy részében, mivel már az első negyedben két személyi hibával rendelkezett. Hosi klasszisát pedig mi sem jelzi jobban, minthogy az utolsó másodpercekben, döntetlen állásnál angyali nyugalommal lőtte léc alá a mindent eldöntő gólt. Ugyanúgy, ahogy nálunk sokszor. A két említett pólóson kívül is számos kiválóságot tudnak felvonultatni. A Magyar Kupa mérkőzések azt is bizonyították, hogy ezek ellenére sem kell hasra esni előttük. Nüanszok döntöttek a továbbjutásról. Az első mérkőzésen többször nyílt esély arra, hogy három góllal vezessünk, a visszavágón is húsz másodperccel a vége előtt 5-4-re vezettünk. Esetükben persze elmondható, hogy a sok jó játékos még nem szokott össze, ezért akadozott náluk a gépezet.
Tartalékok terén azért mi sem állunk rosszul. Varga Zsolt, Lukas Seman és Chilkó Márton is sérüléssel és betegséggel bajlódott, Biros Peti és Szecska az olimpia után nemrég csatlakozott. Velük azért teljesebbek leszünk mi is.
Gerendás György már többször is bizonyította, hogy ért a vízilabdához. A legutóbbi
két mérkőzés egyértelműen őt igazolta. A szakember korábban elmondta: a Szolnok és az Eger jó meccseket fog játszani egymással, a pillanatnyi formák fognak dönteni csupán. Ennek lehettünk szemtanúi most is.
Maradjanak meg bennünk a szép emlékek. A nehéztüzéreket felsorakoztató Szolnok ellen hét negyeden át csupán kilenc gólt kaptunk. A statisztikát a hazai meccs utolsó felvonása rontja le, amelyet 5-2-re nyert a Dózsa. Új játékosaink remekül mutatkoztak be. Gór-Nagy Miki és Salamon Feri különösen az első meccsen hátán cipelte a csapatot. Játszottunk két nagyon jó találkozót az elsőszámú bajnokjelölttel. Láthattuk azt is, hogy csapatjátékunk olajozottabb, mint máskor, a szezon ezen szakaszában.
A Magyar Kupa végjátékát sajnos már csak turistaként nézhetjük, de ha a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában szép eredményeket érünk el, akkor szívesen áldoztuk be ezt a sorozatot. 2004 óta elképzelhetetlen a négyes döntő nélkülünk. Ez idő alatt két alkalommal magasba is emelhettük a trófeát. Legyen most az a legnagyobb gondunk, hogy nyolcévente megnézzük, hogyan boldogulnak a távollétünkben a többiek. Ennek tükrében is megbocsátható a Szolnok elleni 13-14.
RG
Fotó: Zagyi Tibor
Még korai megállapítani azt, hogy tavalyhoz képest milyen játékerőt képviselhetünk. Tény, hogy eligazolt tőlünk egy nemzetközi klasszis, abbahagyta pályafutását egy rutinos bekk, és elment egy nagyon szimpatikus, ám a légiós szabály miatt sokszor csak a lelátón kamerázgató japán pólós. Jött ugyanakkor két válogatott szintű játékos, akik ellenfélként törtek már sok borsot az orrunk alá. Gór-Nagy Miklósnak nem kell sok időt eltölteni az akklimatizálódással, hiszen korábban volt már nálunk, ismer mindenkit, és mindenki ismeri őt. Salamon Ferenc tehetsége, gólerőssége már most szembetűnő volt. Személyében nem zsákbamacska úszkál a medencében. Azt sem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a keret fiatal játékosai (szerencsére vannak sokan) egy évvel idősebbek lettek, teleszívták magukat meccsrutinnal, így már jobb teljesítményt várhatunk tőlük az idén.
A Szolnok velünk szemben alaposan megerősödött. Igazolásaik minőségi kategóriába
Tartalékok terén azért mi sem állunk rosszul. Varga Zsolt, Lukas Seman és Chilkó Márton is sérüléssel és betegséggel bajlódott, Biros Peti és Szecska az olimpia után nemrég csatlakozott. Velük azért teljesebbek leszünk mi is.
Gerendás György már többször is bizonyította, hogy ért a vízilabdához. A legutóbbi
Maradjanak meg bennünk a szép emlékek. A nehéztüzéreket felsorakoztató Szolnok ellen hét negyeden át csupán kilenc gólt kaptunk. A statisztikát a hazai meccs utolsó felvonása rontja le, amelyet 5-2-re nyert a Dózsa. Új játékosaink remekül mutatkoztak be. Gór-Nagy Miki és Salamon Feri különösen az első meccsen hátán cipelte a csapatot. Játszottunk két nagyon jó találkozót az elsőszámú bajnokjelölttel. Láthattuk azt is, hogy csapatjátékunk olajozottabb, mint máskor, a szezon ezen szakaszában.
A Magyar Kupa végjátékát sajnos már csak turistaként nézhetjük, de ha a bajnokságban és a Bajnokok Ligájában szép eredményeket érünk el, akkor szívesen áldoztuk be ezt a sorozatot. 2004 óta elképzelhetetlen a négyes döntő nélkülünk. Ez idő alatt két alkalommal magasba is emelhettük a trófeát. Legyen most az a legnagyobb gondunk, hogy nyolcévente megnézzük, hogyan boldogulnak a távollétünkben a többiek. Ennek tükrében is megbocsátható a Szolnok elleni 13-14.
RG
Fotó: Zagyi Tibor