A szerbekkel nem került össze a magyar vízilabda válogatott az ausztráliai VB-n, sőt elmondható, hogy csapatunk sokkal jobb eredményt ért el Sapicéknál, mégis nagy a csalódottság: a fináléban kikaptunk Horvátországtól. Az eseményekről, a torna élményéről kérdeztük Kis Gábort, a Brendon Fenstherm ZF Eger egyetlen vb résztvevő pólósát.
Milyen hangulatban vagy a hazatérés után?
Nagyon elkeseredett vagyok, nehéz mit mondani, nagyon friss még bennem a vb döntő lesújtó élménye. Megpróbálom magam napról napra jobban összeszedni, hiszen a klubcsapatomban is hamarosan megmérettetés vár ránk, de nagyon nehéz felélénkülni. Abszolút nem vagyok a Föld legboldogabb embere most, de azt sem érzem, hogy bármi miatt is szégyellnünk kellene magunkat, szóval nagyon vegyes a kép.
Inkább mentálisan fáradtál el ezek szerint, mint fizikálisan?
A torna fizikai részét nagyon jól kitalálták: kétnaponta volt meccsünk, így minden találkozó előtt kipihentnek éreztem magam. Tetszett a lebonyolítás ebből a szempontból, de mentálisan az utolsó két meccs eléggé kikészített.
Nehéz ilyen helyzetben szétválasztani a csapat eredményét és az egyéni teljesítményt, mégis kíséreljük meg. Személyesen szépen sikerült helytállnod, nincs szégyenkeznivalód.
Ha valami vígasztal, akkor legfeljebb ez - valóban nem ment rosszul a játék. Inkább lettem volna azonban a legrosszabbul teljesítő magyar a vízben, de aranyérmet szereztünk volna...
Ha azonban egy kis örömet keresek valamiben, az éppen ez - az egyéni teljesítményemmel elégedett vagyok.
Szerinted miért alakult így a döntő? A horvátokra nem készültünk, vagy talán biztosnak tűnt ez a győzelem?
A győzelem egyáltalán nem tűnt biztosnak. A spanyolok elleni elődöntő előtt már tudtuk, hogy a horvátok megverték a szerbeket, s a hispánokkal vívott csata pedig egyértelműen megmutatta, hogy ezen a vb-n nincs papírforma. Mindenki azt gondolhatta, hogy több góllal nyerünk a spanyol csapat ellen, de nagyon acélosak voltak, nem beszélve a horvátokról, akikkel a fináléban játszottunk. Ott pedig aztán tényleg nem volt egyesélyes a meccs: nem éreztük azt, hogy ez egy nyert helyzet lenne számunkra.
Kérdésedre visszatérve talán ott volt bennünk egy önbizalom növelő tényezőként, hogy eddig mindig vertük a horvátokat, s ez most is sikerülhet. Ez a lélektani előny a szerbek ellen nem lett volna, de a horvátok ellen sem segített, viszont érzésem szerint nem is vetette vissza a teljesítményünket. Úgy éreztem, hogy megnyerjük ezt a döntőt, jól játszottunk, akartuk az aranyat, de az ellenfél jó erőkből állt, olyan csapatot alkotott, akiktől ki lehet kapni egy vb-döntőben.
2008-ban egy kis vígasztalódás? Látsz reményt erre?
Kicsit unalmas, de mindig a legközelebbi siker reményével próbálom magam vígasztalni. Ez már bő fél éven belül a harmadik elbukott finálém volt a válogatottal. Reménykedem mégis, hogy az olimpián, vagy a következő EB-n végre javítani tudunk, s akkor talán kicsit helyreáll a lelki békénk. Addig azonban nagyon-nagyon sok tennivaló vár ránk. Sokallom ezt a maréknyi ezüstöt, és végre aranyra szeretném váltani.
(ZE-RO PRESS)
Milyen hangulatban vagy a hazatérés után?
Nagyon elkeseredett vagyok, nehéz mit mondani, nagyon friss még bennem a vb döntő lesújtó élménye. Megpróbálom magam napról napra jobban összeszedni, hiszen a klubcsapatomban is hamarosan megmérettetés vár ránk, de nagyon nehéz felélénkülni. Abszolút nem vagyok a Föld legboldogabb embere most, de azt sem érzem, hogy bármi miatt is szégyellnünk kellene magunkat, szóval nagyon vegyes a kép.
Inkább mentálisan fáradtál el ezek szerint, mint fizikálisan?
A torna fizikai részét nagyon jól kitalálták: kétnaponta volt meccsünk, így minden találkozó előtt kipihentnek éreztem magam. Tetszett a lebonyolítás ebből a szempontból, de mentálisan az utolsó két meccs eléggé kikészített.
Nehéz ilyen helyzetben szétválasztani a csapat eredményét és az egyéni teljesítményt, mégis kíséreljük meg. Személyesen szépen sikerült helytállnod, nincs szégyenkeznivalód.
Ha valami vígasztal, akkor legfeljebb ez - valóban nem ment rosszul a játék. Inkább lettem volna azonban a legrosszabbul teljesítő magyar a vízben, de aranyérmet szereztünk volna...
Ha azonban egy kis örömet keresek valamiben, az éppen ez - az egyéni teljesítményemmel elégedett vagyok.
A győzelem egyáltalán nem tűnt biztosnak. A spanyolok elleni elődöntő előtt már tudtuk, hogy a horvátok megverték a szerbeket, s a hispánokkal vívott csata pedig egyértelműen megmutatta, hogy ezen a vb-n nincs papírforma. Mindenki azt gondolhatta, hogy több góllal nyerünk a spanyol csapat ellen, de nagyon acélosak voltak, nem beszélve a horvátokról, akikkel a fináléban játszottunk. Ott pedig aztán tényleg nem volt egyesélyes a meccs: nem éreztük azt, hogy ez egy nyert helyzet lenne számunkra.
Kérdésedre visszatérve talán ott volt bennünk egy önbizalom növelő tényezőként, hogy eddig mindig vertük a horvátokat, s ez most is sikerülhet. Ez a lélektani előny a szerbek ellen nem lett volna, de a horvátok ellen sem segített, viszont érzésem szerint nem is vetette vissza a teljesítményünket. Úgy éreztem, hogy megnyerjük ezt a döntőt, jól játszottunk, akartuk az aranyat, de az ellenfél jó erőkből állt, olyan csapatot alkotott, akiktől ki lehet kapni egy vb-döntőben.
2008-ban egy kis vígasztalódás? Látsz reményt erre?
Kicsit unalmas, de mindig a legközelebbi siker reményével próbálom magam vígasztalni. Ez már bő fél éven belül a harmadik elbukott finálém volt a válogatottal. Reménykedem mégis, hogy az olimpián, vagy a következő EB-n végre javítani tudunk, s akkor talán kicsit helyreáll a lelki békénk. Addig azonban nagyon-nagyon sok tennivaló vár ránk. Sokallom ezt a maréknyi ezüstöt, és végre aranyra szeretném váltani.
(ZE-RO PRESS)